Dr. Tamás László

laborvezető, egyetemi docens

laszlo.tamas[kukac]ttk[pont]elte[pont]hu

361-3722-500/8608

1980 nyarán kaptam meg diplomámat, egy akkor teljesen új elképzelés alapján kialakított egyetemi képzést sikeresen teljesítve. A BME Vegyészmérnöki Karán kezdtünk, de az ELTE összes ’nagy’ tárgyából (Élettanok, Biokémia,   Genetika, Mikrobiológia, Hidrobiológia) is sikeres vizsgát kellett tenni. Így kiérdemeltem a   biológus, meg a mérnök titulust is, azaz biológus-mérnök lettem.

Az ELTE Növényélettani Tanszékén, 1978 őszén kezdtem dolgozni Lásztity Demeter   csoportjában, Király Istvánnal. Olyan fantasztikus élményeket szereztem, ami meghatározta   pályafutásomat. Két év szolnoki kitérő után, miközben megcsináltam a ’kisdoktori’-mat,   visszatértem a Tanszékre. Kezdetben búza tRNS-ekkel, majd búza tartalékfehérjékkel,s  később  ezek mRNS-ével foglalkoztam. Életemnek ez a szakasza 1990-ben zárult.

1990 őszén a Royal Society és a magyar oktatási kormányzat közösen, Soros György egyik  alapítványának gyors támogatásával, kiírt 15 fő részére egy éves ösztöndíjakat az Egyesült  Királyságba. Feltétel annyi volt, hogy a jelentkező nem tölthette be 35. életévét. Az utolsó  pillanatban jött számomra. A búza, ill. gabonafélék tartalékfehérjéivel kapcsolatos kutatások  egyik legnagyobb alakja Peter R. Shewry hajlandó volt fogadni a laborjában egy olyan  munkára,  amihez nem értettem ugyan, de nagy kedvem volt hozzá. DNS-sel és fehérjével  kellett egyszerre dolgoznom. Nem tudom miért, de elnyertem az ösztöndíjat és ’91 nyarán  megkezdtem a kutatómunkát Bristol mellett egy kicsi faluban lévő Long Ashton Research Station  akkor induló laboratóriumában.

A sikeresen elvégzett feladat jutalmaként PR Shewry vállalta, hogy az 1994-ben az ausztráliai  Canberrában meghirdetett állásra beadott pályázatomhoz támogató levelet írjon. Október elsején már utazhattam is.

Ez az a pillanat, amit az angol úgy mond „my dreams come true’. Az ugyan igaz, hogy a Hold ott akkor növekszik, amikor C betűt formáz és fordítva, de ha kézenállásból nézem, akkor pont olyan, mint az északi féltekén, Magyarországon, de a tudomány ott is tudomány, a DNS-t a ligáz enzim ott is összekapcsolja és nem hasítja. A munkám kezdetekben hasonlított az angliai kutatási témához, de később a másik nagy álom a búza transzformálás is képbe került. Hogy be tudjam fejezni a 3 éves szerződést még egy évvel megtoldották, s az ELTE ezt tolerálta, engedélyezte.

1998-ban hazajöttem, de addigra már nem lehetett a ’kisdoktorit’ Ph.D-re „ingyen” átírni. Kis gáncsoskodás miatt azt sem engedték meg, hogy egyből benyújtsam a disszertációmat, hanem újra tanulnom, vizsgáznom és szigorlatoznom kellett. Nevetséges ugyan, hiszen Angliában és Ausztráliában is PhD fokozatként ismerték el a korábbi disszertációmat, de nem volt választásom, át kellett rágnom magam a mesterségesen állított falakon. 2002-ben már nem csak külföldön, de itthon is kutató lettem hivatalosan.

Az Intézetigazgató Canberrában megjósolta a távozásom előtti udvariassági látogatásom alkalmából, hogy hazajövet csoportot fogok alapítani, s nem térek vissza a laborasztalhoz. Akkor tiltakoztam ellene, de neki lett igaza. Valamit tudott erről a világról! :)

1999-ben még legalább annyi közöm volt a laborhoz, hogy ott ültem a számítógépem előtt, s álltam fel megmutatni egy két dolgot a rövid időn belül jelentkező lelkes és tehetséges diákoknak, de később már csak az adminisztráció és a pályázatírás maradt.

Az elmúlt évek során nagyon sok diákot indítottam el a kutatói, ill. a biológusi pályán. Sokan szereztek doktori fokozatot az irányításommal végzett sikeres kutatómunkájuk eredményeként.